Tisztelve elődeinket,
támogatva az ifjúságot,
szolgálva a Kárpát-medence
magyarságát!

A Petneházy Alapítványról

A Petneházy Alapítvány küldetésének tartja azon kulturális és kommunikációs tevékenységek kezdeményezését, amellyel a nemzeti örökséget, a környezet védelmét, a tehetséggondozást, továbbá a hagyományok őrzését és a kultúra ápolását hivatott szolgálni.

Az Alapítvány célja a kulturális örökség védelme tematikus rendezvényeken keresztül, amelyeken Magyarország múltját és történelmi emlékeit kutatja fel, azt követően feldolgozza és megismerteti.

Mindemellett az Alapítvány hozzá szeretne járulni az ifjúság neveléséhez, az új nemzedék támogatásához, a tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalok, a fiatal felnőttek és családjaik támogatásához.

Az Alapítvány – tisztelegve a dicső elődök emléke előtt – minden évben nagyszabású rendezvénysorozattal készül Budavár visszafoglalásának évfordulójára. Ennek része a Petneházy

Tiszteletbeli tanácsadóink

Ösztöndíj programunk

A Petneházy Alapítvány célul tűzte ki a tehetséges fiatalok felkutatását határokon innen és túl, ezenfelül azt is, hogy a szorgalmas fiatalok számára szakmai, anyagi és egyéb támogatást nyújtson, továbbá rendezvények és egyéb események megszervezésével, valamint ösztöndíjakkal segítse a jövő nemzedékének gyarapodását. Ennek szellemében indítottuk útjára a magyarországi és határon túli magyar fiatalokat támogató ösztöndíjunkat, amelynek kitüntetettjei tehetséges és agilis tanulók.

Híreink

A Petneházy Alapítvány a honlapján és a közösségi média felületein,
valamint a sajtóban rendszeresen beszámol tevékenységéről. A közvélemény
ezek által is megismerheti a lehetőségeket, amelyeket a társadalom
javára a kulturális-tudományos rendezvényei, továbbá az ösztöndíj
programja által is kifejt a Petneházy Alapítvány.

Formáld Velünk Te is történelmet! A Petneházy Alapítványnál mindig is kiemelt küldetésünk volt a nemzeti értékek, a kulturális örökség és a fiatal tehetségek felkarolása. Most egy újabb fantasztikus ügy mellé állunk: a Nemzeti Örökség Intézetével karöltve elindítjuk a „Mohács 500 – Petneházy Ösztöndíjat”! Ezúttal olyan elhivatott középiskolásokat és egyetemi hallgatókat támogatunk, akiket érdekel Magyarország múltja, és kreatív, értékteremtő munkájukkal segítik a történelmi emlékezet ápolását. Büszkék vagyunk rá, hogy ismét egy olyan kezdeményezés élére állhatunk, amely közelebb hozza a múlt tiszteletét a jövő generációjához, mind a hazai, mind a határon túli fiatalok körében. Szeretsz kutatni? Szívesen mutatnád be nemzeti identitásunk mérföldköveit? Pályázz Te is! Kik jelentkezhetnek? – Magyarországi és határon túli középiskolai tanulók, – felsőoktatási intézmények aktív hallgatói (BA/BSc, MA/MSc és osztatlan képzés). Írj nekünk a petnehazy@petnehazy.com e-mail-címre és válaszolunk a pályázat részletei kapcsán! Tedd meg az első lépést a történelem formálása felé!

„Minden becsületes szívnek legszentebb a hon.” Gróf Széchenyi István

„Az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges, és minden gyönyörűség között a legszebb, legédesebb az ifjúság.” Szabó Magda

„Hírt hoznak a nándor-i vészről: Megfutott a török, a pogány! Megtört a kevély szultán gőgje, Hunyadi diadalma után.” Arany János: Mátyás anyja – részlet

„Létem, ha végleg lemerült, ki rettenti a keselyűt! S ki viszi át fogában tartva A Szerelmet a túlsó partra!” Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet (részlet)

Róza a külföldi mellett a magyar közönség szívét is meghódítja A magyar balettművészet egyik ifjú tehetsége új az ösztöndíjasunk, akitől mesterei nagyon sokat várnak. Ellátogattunk Fövenyi Róza egy balettórájára, és nem hittünk a szemünknek. Rózában viszont nagyon hiszünk, és támogatjuk pályafutásában.

Támogatóink

Elérhetőségeink

petnehazy@petnehazy.com