Tisztelve elődeinket,
támogatva az ifjúságot,
szolgálva a Kárpát-medence
magyarságát!

A Petneházy Alapítványról

A Petneházy Alapítvány küldetésének tartja azon kulturális és kommunikációs tevékenységek kezdeményezését, amellyel a nemzeti örökséget, a környezet védelmét, a tehetséggondozást, továbbá a hagyományok őrzését és a kultúra ápolását hivatott szolgálni.

Az Alapítvány célja a kulturális örökség védelme tematikus rendezvényeken keresztül, amelyeken Magyarország múltját és történelmi emlékeit kutatja fel, azt követően feldolgozza és megismerteti.

Mindemellett az Alapítvány hozzá szeretne járulni az ifjúság neveléséhez, az új nemzedék támogatásához, a tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalok, a fiatal felnőttek és családjaik támogatásához.

Az Alapítvány – tisztelegve a dicső elődök emléke előtt – minden évben nagyszabású rendezvénysorozattal készül Budavár visszafoglalásának évfordulójára. Ennek része a Petneházy

Tiszteletbeli tanácsadóink

Ösztöndíj programunk

A Petneházy Alapítvány célul tűzte ki a tehetséges fiatalok felkutatását határokon innen és túl, ezenfelül azt is, hogy a szorgalmas fiatalok számára szakmai, anyagi és egyéb támogatást nyújtson, továbbá rendezvények és egyéb események megszervezésével, valamint ösztöndíjakkal segítse a jövő nemzedékének gyarapodását. Ennek szellemében indítottuk útjára a magyarországi és határon túli magyar fiatalokat támogató ösztöndíjunkat, amelynek kitüntetettjei tehetséges és agilis tanulók.

Híreink

A Petneházy Alapítvány a honlapján és a közösségi média felületein,
valamint a sajtóban rendszeresen beszámol tevékenységéről. A közvélemény
ezek által is megismerheti a lehetőségeket, amelyeket a társadalom
javára a kulturális-tudományos rendezvényei, továbbá az ösztöndíj
programja által is kifejt a Petneházy Alapítvány.

„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik.” Jókai Mór

A fegyverek elhallgattak, a pusztítás szomorú nyomai megmutatkoztak 1945. február 13-án. A magyar főváros épületeinek 27 százaléka megsemmisült vagy súlyos károkat szenvedett, a polgári áldozatok száma elérte a 38 ezret.

„Minden hazám javára, ami csekély erőmből kitelik.” Gróf Batthyány Lajos

„… a versenybírák hajójának legmagasabb árbocán fenségesen magasba emelkedett a mi zászlónk. A zenekar belekezdett az osztrák nemzeti himnuszba, de már az első taktusok után elhallgatott. A rákövetkező csendben kevesek ajkáról felcsendült a magyar himnusz. Győzelem! Győzelem!” Első lettem minden olimpiák történetében először megrendezett úszóversenyen!” Hajós Alfréd visszaemlékezése az 1896-os athéni olimpiára

„Az Isten munkája feletti elmélkedés – legalábbis bizonyos mértékig – feljogosít bennünket arra, hogy csodálattal álljunk meg Isten bölcsessége előtt, és arról véleményt formáljunk. Az Isten munkáiról való gondolkodás pedig arra késztet minket, hogy megcsodáljuk Isten magasabb rendű hatalmát, s ennélfogva az emberi szívben tiszteletet ébreszt Isten iránt.” Aquinói Szent Tamás

„Az élet fő célja – tett; s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek nem lehetetlen. Tehát tégy!” Kölcsey Ferenc

Támogatóink

Elérhetőségeink

petnehazy@petnehazy.com