Tisztelve elődeinket,
támogatva az ifjúságot,
szolgálva a Kárpát-medence
magyarságát!

A Petneházy Alapítványról

A Petneházy Alapítvány küldetésének tartja azon kulturális és kommunikációs tevékenységek kezdeményezését, amellyel a nemzeti örökséget, a környezet védelmét, a tehetséggondozást, továbbá a hagyományok őrzését és a kultúra ápolását hivatott szolgálni.

Az Alapítvány célja a kulturális örökség védelme tematikus rendezvényeken keresztül, amelyeken Magyarország múltját és történelmi emlékeit kutatja fel, azt követően feldolgozza és megismerteti.

Mindemellett az Alapítvány hozzá szeretne járulni az ifjúság neveléséhez, az új nemzedék támogatásához, a tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalok, a fiatal felnőttek és családjaik támogatásához.

Az Alapítvány – tisztelegve a dicső elődök emléke előtt – minden évben nagyszabású rendezvénysorozattal készül Budavár visszafoglalásának évfordulójára. Ennek része a Petneházy

Tiszteletbeli tanácsadóink

Ösztöndíj programunk

A Petneházy Alapítvány célul tűzte ki a tehetséges fiatalok felkutatását határokon innen és túl, ezenfelül azt is, hogy a szorgalmas fiatalok számára szakmai, anyagi és egyéb támogatást nyújtson, továbbá rendezvények és egyéb események megszervezésével, valamint ösztöndíjakkal segítse a jövő nemzedékének gyarapodását. Ennek szellemében indítottuk útjára a magyarországi és határon túli magyar fiatalokat támogató ösztöndíjunkat, amelynek kitüntetettjei tehetséges és agilis tanulók.

Híreink

A Petneházy Alapítvány a honlapján és a közösségi média felületein,
valamint a sajtóban rendszeresen beszámol tevékenységéről. A közvélemény
ezek által is megismerheti a lehetőségeket, amelyeket a társadalom
javára a kulturális-tudományos rendezvényei, továbbá az ösztöndíj
programja által is kifejt a Petneházy Alapítvány.

„A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.” Arany János

A hamvazószerda jelzi, már csak 40 hétköznap van húsvétig, egyben pedig elkezdődik a nagyböjt időszaka.

Aki nemcsak Baradlay, hanem Petneházy is volt… Az egész ország A kőszívű ember fiai huszárkapitányaként ismerte meg Mécs Károlyt. Számtalan szerepe között megtalálhatjuk Buda visszafoglalásának hősét is. Petneházy Dávidot a Jókai műből készült, Az utolsó budai basa című filmben alakította a Nemzet Művésze, a kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Emléke legyen áldott!

„Egész nap nyúzott. Hol bokámat rúgta s ordított, hol dühödten nógatott. Vadul gyűlöl. Pedig pontosan tudja, hogy ártatlan vagyok.” Faludy György: Kihallgatás

„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik.” Jókai Mór

A fegyverek elhallgattak, a pusztítás szomorú nyomai megmutatkoztak 1945. február 13-án. A magyar főváros épületeinek 27 százaléka megsemmisült vagy súlyos károkat szenvedett, a polgári áldozatok száma elérte a 38 ezret.

Támogatóink

Elérhetőségeink

petnehazy@petnehazy.com