Tisztelve elődeinket,
támogatva az ifjúságot,
szolgálva a Kárpát-medence
magyarságát!

A Petneházy Alapítványról

A Petneházy Alapítvány küldetésének tartja azon kulturális és kommunikációs tevékenységek kezdeményezését, amellyel a nemzeti örökséget, a környezet védelmét, a tehetséggondozást, továbbá a hagyományok őrzését és a kultúra ápolását hivatott szolgálni.

Az Alapítvány célja a kulturális örökség védelme tematikus rendezvényeken keresztül, amelyeken Magyarország múltját és történelmi emlékeit kutatja fel, azt követően feldolgozza és megismerteti.

Mindemellett az Alapítvány hozzá szeretne járulni az ifjúság neveléséhez, az új nemzedék támogatásához, a tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalok, a fiatal felnőttek és családjaik támogatásához.

Az Alapítvány – tisztelegve a dicső elődök emléke előtt – minden évben nagyszabású rendezvénysorozattal készül Budavár visszafoglalásának évfordulójára. Ennek része a Petneházy

Tiszteletbeli tanácsadóink

Ösztöndíj programunk

A Petneházy Alapítvány célul tűzte ki a tehetséges fiatalok felkutatását határokon innen és túl, ezenfelül azt is, hogy a szorgalmas fiatalok számára szakmai, anyagi és egyéb támogatást nyújtson, továbbá rendezvények és egyéb események megszervezésével, valamint ösztöndíjakkal segítse a jövő nemzedékének gyarapodását. Ennek szellemében indítottuk útjára a magyarországi és határon túli magyar fiatalokat támogató ösztöndíjunkat, amelynek kitüntetettjei tehetséges és agilis tanulók.

Híreink

A Petneházy Alapítvány a honlapján és a közösségi média felületein,
valamint a sajtóban rendszeresen beszámol tevékenységéről. A közvélemény
ezek által is megismerheti a lehetőségeket, amelyeket a társadalom
javára a kulturális-tudományos rendezvényei, továbbá az ösztöndíj
programja által is kifejt a Petneházy Alapítvány.

Karikó Katalin Nobel-díjas! Gratulálunk a kiváló kutatónak, aki világszerte sokat tesz a magyar tudományos élet méltó elismeréséért!

„Ámbár seregünk egy teljes győzelmet vívott ki, minthogy magát első állásában megtartotta, mégis katonai nézetből ezen ütközet eredménye csekély; ellenben annál nagyobb erkölcsi hatást tett az új csapatra, a mennyiben helyét első megütközése alkalmával is meg tudta tartani.” (Urbán Aladár: Pákozd, 1848.)

232 éve született Gróf Széchenyi István „… a’ magyarok legnagyobbikának szoktam nevezni.” – mondta róla Kossuth Lajos, aki e kijelentésével tisztelgett egykor nagy riválisa előtt. A modern Magyarországot megteremtő gróf nevéhez fűződik a Lánchíd, a Nemzeti Kaszinó, a Tisza szabályozása, vagy akár a Magyar Tudós Társaság megalapítása. Emlékét nem pusztán az általa megvalósított épületek és intézmények teszik örökérvényűvé, hanem a Gróf Széchenyi Család Alapítvány is.

„Ne vakítson el a képzet, Hogy, amit téssz, azt az Isten Dicsőségére te végzed, És ő éppen rád szorulna, Mint végzése eszközére: Sőt te nyertél tőle díszt, ha Engedi, hogy tégy helyette.” (Madách Imre: Az ember tragédiája – 15. szín)

Nemzetünk értékei a fiatalok – A Petneházy Ösztöndíj Program lehetőséget ad a következő generációnak! Egy példás iskola példás diákja részesült 500 ezer forint értékű ösztöndíjban, amelyet a tanévnyitó istentiszteleten vehetett át.

Martonyi János a magyar külpolitika kiemelkedő alakja! A Petneházy Alapítvány tiszteletbeli tanácsadója ezúttal egy vele készült kiváló riportban részletekbe menően mesélt nemzeti konzervatív civil szervezetekben végzett munkájáról is. Gratulálunk az alkotóknak!

Támogatóink

Elérhetőségeink

petnehazy@petnehazy.com