Tisztelve elődeinket,
támogatva az ifjúságot,
szolgálva a Kárpát-medence
magyarságát!

A Petneházy Alapítványról

A Petneházy Alapítvány küldetésének tartja azon kulturális és kommunikációs tevékenységek kezdeményezését, amellyel a nemzeti örökséget, a környezet védelmét, a tehetséggondozást, továbbá a hagyományok őrzését és a kultúra ápolását hivatott szolgálni.

Az Alapítvány célja a kulturális örökség védelme tematikus rendezvényeken keresztül, amelyeken Magyarország múltját és történelmi emlékeit kutatja fel, azt követően feldolgozza és megismerteti.

Mindemellett az Alapítvány hozzá szeretne járulni az ifjúság neveléséhez, az új nemzedék támogatásához, a tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalok, a fiatal felnőttek és családjaik támogatásához.

Az Alapítvány – tisztelegve a dicső elődök emléke előtt – minden évben nagyszabású rendezvénysorozattal készül Budavár visszafoglalásának évfordulójára. Ennek része a Petneházy

Tiszteletbeli tanácsadóink

Ösztöndíj programunk

A Petneházy Alapítvány célul tűzte ki a tehetséges fiatalok felkutatását határokon innen és túl, ezenfelül azt is, hogy a szorgalmas fiatalok számára szakmai, anyagi és egyéb támogatást nyújtson, továbbá rendezvények és egyéb események megszervezésével, valamint ösztöndíjakkal segítse a jövő nemzedékének gyarapodását. Ennek szellemében indítottuk útjára a magyarországi és határon túli magyar fiatalokat támogató ösztöndíjunkat, amelynek kitüntetettjei tehetséges és agilis tanulók.

Híreink

A Petneházy Alapítvány a honlapján és a közösségi média felületein,
valamint a sajtóban rendszeresen beszámol tevékenységéről. A közvélemény
ezek által is megismerheti a lehetőségeket, amelyeket a társadalom
javára a kulturális-tudományos rendezvényei, továbbá az ösztöndíj
programja által is kifejt a Petneházy Alapítvány.

Ma világszerte közel egymillió férfi és nő éli szerzetesként az életét, és dolgozik azért, hogy a rászorulók segítségben, terheik könnyítésben, panaszaik meghallgatásában részesülhessenek.

Beszélgetés magyar fejlesztésekről a Scrutonban A Petneházy Alapítvány tagja, dr. Torda Eszter, korábbi kuvaiti és vietnami nagykövet, nemzetközi jogász is előadója lesz a „Tradíció és Innováció” névre keresztelt tudományos sorozatnak.

Az igazi hősök köztünk élnek – Kozma Imre atya egy közülük A Petneházy Alapítvány tiszteletbeli tagjával egy nagyszabású filmprojekten dolgozunk. Kozma atya gazdag életműve például szolgálhat minden mai fiatal számára.

Ösztöndíjasunk a felvidéki magyar fiatalokért dolgozik! Gratulálunk Brezo Ferencnek, akivel ismét egy tartalmas riport készült a szlovákiai magyar ifjúság helyzetéről és jövőképéről.

„Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel.” Kölcsey Ferenc

„Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal úgy, mint azzal, ha őt műveiben megösmerik: ez a legnagyobb jutalma.” Mikszáth Kálmán

Támogatóink

Elérhetőségeink

petnehazy@petnehazy.com